Andrea és Tobias Krebs
Schlehenweg 3
D-61276 Weilrod

+49 (0) 6109 - 50 35 838
+49 (0) 151 - 22 3 22 777

E-mail

Duna - Nevelés

 

 

Duna élete akkor fordult lassan komolyabbra, amikor kb. 12 hetesen elkezdtünk vele
járni a kutyaiskolában az ún. kölyök
játszócsoportba,  ahol mindamellett, hogy
kiugrálhatta magát és különböző méretű és
fajtájú kutyákat ismerhetett meg, megtanulta az első parancsszavakat és viselkedési szabályokat is. Vagy bravúrosan végezte el a gyakorlatokat és őt szólította ki a csoport vezetője, hogy bemutassa vele az új feladatot, vagy fityiszt mutatva, egyszerűen kuvasz módjára megmakacsolta magát.

A csoportban óvatosan bánt a nála kisebb termetű kutyákkal, és hamarosan szövetségesre lelt magyar kollégáiban, az utóbbi években Németországban divatkutyává avanzsáló vizslákban.

 

Vicces volt megfigyelni, ahogy rendőri szerepet vett át a csapatban,
mindig beleavatkozott, ha összemarakodott két másik kutya, közéjük
állt és szintén kuvaszra jellemző mozdulattal a hátsó fertájával választotta
szét őket.

Már az elején tisztáztuk, hogy két nyelven fogjuk nevelni, hogy mindenki természetesen, a saját anyanyelvén szólhasson hozzá. Érdekességképpen megemlítem, hogy ezt a kutyaiskola vezetője még szorgalmazta is, ugyanis azt mesélte, hogy a legújabb trend szerint teljesen idegen nyelvet használnak a kutyakiképzésben, mert a kutyának zavaró, hogy a Platz! (Fekszik) és Sitz! (Ül) parancsszavak ugyanarra a hangra végződnek, ezért gyakran hallani úton-útfélen az angol „Sit!” és „Down!” utasításokat, a legalternatívabbak pedig finnül próbálkoznak. Ezenkívül elképzelhetetlennek tartom, hogy az ember idegen nyelven gügyögjön egy kisbabához, vagy gyömöszölje meg a saját kutyáját, akármennyire is otthon van az idegen nyelvben. Ez a kétnyelvűség minden további nélkül működött is, még ha  egyesek aggódva is bizonygatták, hogy a kutya nem érti az egyik vagy másik nyelvet, ha egy parancsszót eleresztett a füle mellett.

Későbbi fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontosnak számított az első év, amikor hetente egyszer a kölyök-, majd a serdülő csoportba jártunk vele. Megtanulta a kisebb testű kutyákat kezelni és ehhez mérten beosztania az erejét. Így még ma, felnőtt korában sem kell aggódnom, ha szabadon, póráz nélkül egy csivava, vagy errefele nagyon elterjedt west highland terrier jön szembe. (Ha egyáltalán esélyt kapnak arra, hogy szabadon futkározhassanak, mert a legtöbb gazdi még mindig felkapja és karra veszi őket, ha jövünk, valószínűleg a rossz tapasztalat beszél a reakciójukból.)

 


A kutyaiskolának és a hétköznapi gyakorlatoknak köszönhetően a lehető legnagyobb szabadságban lehet része, amit kutyának el tudok képzelni: a szabadban azonnal leengedjük a pórázról. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy csak az utcánk sarkáig kell elmenni, és máris ott kezdődik a Maintalt és Frankfurt Bergen városrészét összekötő zöld terület, melyet rácsos szerkezetű salakos (vagy természetesen meghagyott) sétautak hálóznak be. Hetente háromszor elfutunk az erdőn át Frankfurtba és vissza, ami a választott útvonaltól függően 7-10 km és napi sétáink is az erdőn-mezőn át vezetnek, ahol mezei nyulak, őzek és vadludak tanyáznak. A Maintal körüli mezők és erdőség gyümölcsfás ültetvényeivel, nádasaival és lankáival szinte valamennyi részén természetvédelmi, vagy tájvédelmi területnek van nyilvánítva. Kuvasszal az oldalunkon hamar 180°-os  – vagy akár 360°-os – látószögben tanulunk meg látni, és ha séta közben odafigyelünk a kutyára és reakcióira, akkor fel vagyunk készülve a leselkedő kihívásra és időben be tudunk avatkozni. A legjobb elkerülni a hajszolt vad után fizetendő pénzbírságot és kutyánk kilövését, sajnos erről túl sok történetet hallottam más kutyásoktól, hogy elővigyázatos legyek. Már a fül- és fejmozgásán látom, ha valami lapul a bokorban és időben vissza tudom hívni. A póráz nélküli közös sétán kívül még az mindkettőnk számára nagy szabadság, hogy útközben nem kell azon aggódnom, hogy milyen kutya jön velünk szembe és kivel kell bunyózni. Sok kuvaszos ismerősünk elkerüli a frekventált helyeket, Dunával szándékosan azokat az utakat keressük, ahol kutyások szoktak megfordulni. A mezőn mifelénk általában az a bevett szokás, hogy mindenki póráz nélkül sétál a kutyával, így a kutyák egymás közötti üdvözlése is indulatok nélkül zajlik. Ha Dunának ennek ellenére meggyötört előéletű ideggyenge példánnyal akad dolga, a kutyák csillapító jelrendszerét (calming signals) ügyesen alkalmazva  a legfinomabb rezdülésekkel és harc nélkül kerül ki a helyzetből. Persze világos, hogy könnyebb dolgunk van vele, mintha kan lenne a kezünkben.

Ha egy másik kutya azonban nótorikusan provokálja, harmadjára megelégeli és egészen más arcát mutatja.
Nem zavarja, ha futó vagy kerékpár jön velünk szembe, mert kezdettől fogva hozzá van szokva. Figyelmes és mindig egyszer hátrafordul még, ha megelőztük őket, de nem zökken ki nyugalmából, ha nincs rá különösebb oka.  
Ha valaki kutya nélkül jön szembe, kis időre pórázra veszem Dunát, míg elhaladunk mellette, vagy csak megfogom a nyakörve alatt, mert tudom, hogy sokan nem szívesen mennek el nagy testű kutya mellett a keskeny úton, vagy nem szeretik, ha a kutya odafut hozzájuk és körbeszimatolja őket.
Amit a kis kutyáknak szabad és megmosolyogják őket érte, azt a mi kuvaszainknak nem szabad, és mi is felelősek vagyunk azért, hogy tegyünk valamit a fajta jó hírnevéért.

A serdülő kutyacsoport után az elsajátított alapot a hétköznapokban kamatoztattuk és végeredményben azt mondhatom, hogy nem a kutyaiskola, hanem a közösen eltöltött idő és közös programok csiszoltak minket egymáshoz, ami megkönnyíti azt, hogy „szót értsünk” egymással. Az ember és a kutya is megtanulja a másik testbeszédét értelmezni és mára olyan harmonikus egységet alkotunk, melyben mindegyik fél tudja, hol a helye. Mára eljutottunk odáig, hogy parancsszavak egész sorával fejezzük ki, hogy milyen magatartást várunk el tőle, ezeket a szavakat részben saját igényeink szerint találtuk ki: Gyere!, Ide!, Hozzám!, Ülsz!, Feküdj!, Marad!, Állj!, Lábhoz!, Kifele! (a lakásból, abból a helyiségből, ahol éppen vagyunk, a vetésből ki), Mehetsz! (ha kutyacsoport jön szembe, mikor lódulhat feléjük, vagy ha beengedem a házba) El!, Ne bánts(d)! (ezt még automatikusan kölyökkorában mondtuk neki, mikor lyuggatta a kezünket a hegyes kis fogaival, és máig is a megengedett vadulás, imitált küzdelem után a játék megszakítására szolgál), Hagyd! (ha nem érdemes beleavatkozni más kutyák bunyójába, ha nem érdemes figyelembe venni az utca túloldalán pórázát tépő és önkívületi állapotban vicsorgó-ugató földszintes kutya provokációját, hanem egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni és érdektelenül továbbvonulni), Szépen! (emberekkel és fajtatársakkal szemben elvárt barátságos magatartás, engedély, hogy a másik, aki belép a portára, barát és nem szabad bántani), Lassan! (futás, ill. séta közben vagy etetésnél, ill. ha kézből kap valamit, hogy óvatosan vegye ki a fogával, bármilyen ínycsiklandozó falat is legyen az), Erre! (más irányba haladunk tovább, mint amerre ő gondolja egy kereszteződésnél az erdőben, tehát ez mindig az az irány, amerre én mozdulok el), Nézd csak! (figyelemfelkeltés, valamiről el akarom terelni a figyelmét, általában ilyenkor jutifalatot feltételez), Vigyázz! (kocsi jön el mellettünk a mezőn, vagy ha valamit veszélyesnek ítélek meg, pl. túl közel merészkedik a birkák, vagy a kameruni juhok előtti villanypásztorhoz).
Hopp! (felugrás, átugrás, rám felugorhat, csomagtartóba ugorjon be), Járda! (biciklizés vagy séta közben vissza a járdára, le az útról),  Át! (átkelünk az utca másik oldalára, vagy ugorjon át az árok másik oldalára), Futás! (gyorsabban), Tovább! (továbbhaladni, nem leállni), Fogd! (labdát, játékot, etetőlabdát, rágcsálnivalót pofára fogni és elvinni), Ereszd! (labdát, kötelet, kaját), Köpd ki! (talált tárgyakat nem eszünk meg), Kérem! (mint az ereszd), Hozd! (apportálásnál), Keresd! (labdát, kaját, embert, stb.), Labda! (erre vagy a játéklabdáját, vagy az etetőlabdát hozza, ha nem azt akarom, csak annyit mondok, hogy Másik!, akkor már tudja, melyikre gondolok a kettő közül).
Egyél! (Tápot, kaját etetőtálból csak erre a parancsszóra kap, addig ülve várnia kell. Ha nem tálból etetek, akkor száraztápot etetőlabdából, vagy egyenként eldugom a tápot a kertben. Ehhez leültetem, az Ülsz! és Vársz! parancsszót mondom neki, lassan elhelyezem a tápot vagy rágcsálnivalót a leglehetetlenebb és részben nehezen elérhető helyeken, mint fatörzs, gally, felakasztott gumiabroncs, vödör alá, és ha kész vagyok, visszamegyek hozzá és a „Keresd!“ parancsszóra nekilendülhet a keresésnek. Erre izgatottan felugrik és nagyjából olyan sorrendben keresi végig a rejtekhelyeket, mint ahogy én is végigjártam őket, tehát érdekes módon nem oda szalad, ahova legutoljára dugtam valamit, hanem szisztematikusan végigjárja az útvonalat a szimatát használva), Igyál! (ha futás közben megállunk a pataknál).
A kutyamutatványokhoz, melyeket lelkesen gyakoroltak be vele a gyerekek, az alábbi szavakat használjuk: Pacsi!, Másik pacsi! (másik lábbal), Guri-guri! (fekve átgurul a másik oldalára), Puszi!
Még ha megmosolyogtatónak is hat, akár olyan természetes reflexeket is ki lehet váltani a Pisi! és Kaki! parancsszavakkal, melyek különösen hasznosak, amikor nyaraláskor nem lehet akárhova piszkítani, vagy a mezőn, ahol vannak olyan tabu helyek, mint kertbejárók, kerítések, bevetett szántóföld.  Ezekkel a parancsszavakkal a kutya tudja, hogy mely területen szabad megkeresnie a neki tetsző árnyékszéket. A rendszeres sétáltatásnak köszönhetően, melyből felnőtt korában már kettő is elég erre a célra, a kutyatartás ellenére saját kertünket tisztán őrizhetjük meg, mely nem elhanyagolható kényelmi kérdés, mind takarítás, mind a fűben való henyélés szempontjából.

Mindenhol az olvasható és köztudottnak számít, hogy a kuvasz nem engedelmeskedik vakon, német juhászkutya módjára. Ezzel tisztában kell lenni, hogy megóvjuk magunkat a későbbi csalódásoktól, nehogy kedvencünket más fajtákkal, vagy mások kutyáival hasonlítsuk össze. Teljesen más észjárással kell a kuvasszal bánni, örüljünk, ha kuvaszunk szeretetből és tiszteletből engedelmeskedik nekünk.  Azonban ne menjünk bele túl nagy kompromisszumokba és ne fogjuk vissza elvárásainkat túlságosan, mert ha engedékenységünket és következetlenségünket azzal magyarázzuk ki, hogy „Tipikus kuvasz, ez a fajta az önálló munkavégzéshez van szokva“, akkor nem jutunk messzire. Már kölyökkorban határozzuk meg, hogy mit várunk el később a kutyától, mi vagyunk felelősek azért, hogy mit mutatunk meg neki a világból a szocializációs időszakban. Ha a kutya csak egy évesen lát először más állatokat, vagy ismer meg olyan zajforrásokat, mint a fűnyíró, láncfűrész, traktor, stb., akkor már lehet, hogy késő rászoktatni erre.

A serdülő kutyaiskolai csoport után mást is ki szerettünk volna próbálni Dunával, így kerültünk a Mainz-Kinzig Mentőkutyás Osztaghoz Gelnhausenbe. Az osztag nyilvános rendezvényeken tartott bemutatóin mindig ámulatba ejtett koncentrált munkavégzésük, valamint a kutyák és felvezetőik közötti láthatatlan kapocs. Elméletben és gyakorlatban a tíz alkalom folyamán az alábbi témákkal ismerkedtünk meg: a kutya pozitív motiválása játékkal, a kutya vezetése és irányítása távolból, hang- és kézjelekkel történő irányítás, szereken való gyakorlatok a mozgékonyság fejlesztésére, megtalált ember jelzése, beomlott személyek jelzésének alapjai, területkeresés az erdőben, keresési akció menete, kutya elsősegély.

 

 

Rögtön az első találkozón kiderült, hogy Dunát remekül lehet motiválni jutalomfalattal (a mentőkutyások pedig nem akármilyennel, hanem főtt marhaszívvel dolgoznak), ami viszont meglepett minket, hogy ez nem igaz valamennyi kutyára. A legelső feladat az volt ugyanis, hogy feltérképezzék a kutya motiválási lehetőségeit, hogy játékkal, vagy élelemmel lehet-e többet kihozni belőlük és miért hajlandóak teljesíteni. Míg egy kutyával dolgoztunk, addig a többi a látómezőn kívül, a csomagtartóban várt. Duna alig bírta kivárni, hogy megint ő következzen, hogy teljesíthesse a következő feladatot. Láthatóan élvezte az egészet, és nehéz volt megmagyarázni a csoportvezetőnek és a csoport többi tagjának, hogy ő különben nagyon csigavér kutya, nem ilyen húzós és izgága, mint ott. Alig lehetett visszafogni, amikor elengedtük a nyakörvet, hogy megkeresse az „eltűnt” személyt, és mindig sikerrel járt. A szereken nem félt, bár azok testméretéhez és súlyához képest elég labilisak voltak. A felállított alagútban épp hogy át bírt kúszni anélkül, hogy beszorult volna, de átpréselte magát. A bevezető tanfolyam után az arra alkalmasnak minősített kutyák és felvezetőik megkezdhették a próbaidőt az osztagnál, mely heti három alkalommal négy órás gyakorlást, ebből pedig egy teljes hétvégi napot, valamint messzebb fekvő, edzésre alkalmas terepekre való kijárást jelentett. Nagyon sajnáltam, hogy a mentőkutya kiképzés ilyen nagy személyes, időbeli és anyagi ráfordítást követel meg, és nem lehet hobbiszinten művelni, mert itt igazán az volt az érzésem, hogy ez lenne Duna számára a legideálisabb foglalkoztatási lehetőség, mentálisan is. Nagyon büszke voltam rá, hogy így meglepte a csapatot és megcáfolta a kuvasszal szemben alkotott előítéleteket. Kuvaszról előtte nem tudták elképzelni, hogy idegenekkel szemben ilyen barátságos, munkára ilyen könnyen motiválható legyen és ilyen jó szimattal rendelkezzen. Pár fénykép a mentőkutya szolgálat honlapjáról, az ő kommentárjaikkal Dunáról:

 

A Duna nevű kuvasz szuka olyan, mint egy plüssmaci, ...

 

... de még Claudia, a csoportvezető is alig tudja visszafogni, ...

 

... amikor kirobbanó erővel az elbújt segédhez rohan ...

 

... hogy megkapja megérdemelt jutalmát.

 

Duna ma is ...

 

... nagyon motiváltnak mutatkozott ...

 

... és alig lehetett megfékezni.

 

Duna épphogy ráfért ...

 

... a bakra.

 

Később még a hétvégeken olyan kutyaiskolába jártunk, amely szombatonként túracsoportot indított 10-15 más kutyával póráz nélkül bő két órás erdei túrára. Ugyanezen a helyen végeztünk még el egy bevezető ZOS, azaz célobjektum keresés tanfolyamot. A ZOS önálló ágnak számít a kutyasportban.


A tüzelések és a kiállításokkal töltött hétvégék miatt csak időként jártunk el a képzésekre, de mindig örülünk, ha valami újat fedezünk fel, amit kipróbálhatunk. A lényeget átvittük a hétköznapokba és közben a kuvasz számos felfedezetlen oldalát ismerhettük meg.

 

Egyszer aztán elérkezett a nagy nap és a MEOE Hungária Kuvasz Klub klubkiállításán próbára tehettük azt, amit eddig csak játékból űztünk, sosem versenyszerűen. A tenyészszemle feladatai között szerepelt pár gyakorlat a használati értékfelmérő versenyből, és amikor a bíráló páros látta, hogy Duna milyen lelkesen várja a következő feladatot, azt javasolták, hogy spontán nevezzünk be a verseny részre is. Mindketten iszonyúan élveztük, amit a 96,6%-os végeredmény is tükrözött.  Bár egész életében azt sulykoltuk belé, hogy emberekkel szemben barátságosan viselkedjen, a csibészelős őrző-védő feladatoknál megmutatta, hogy a kuvaszvér ott szunnyad benne és az elvárásoknak megfelelően reagált az imitált támadásra. Mivel ez a fajta teszt, illetve verseny más kuvaszos országokban nem létezik, érdekességképpen felsorolom az egyes feladatokat:

1. Kutya viselkedése idegen emberek között.

a) Egy személy megjelenésekor.
b) Rendszertelenül mozgó 4-5 fős embercsoportban.
c) A kutya körül az embercsoport bezár.

2. Hanghatás iránti közömbösség.
a) Zörgő doboz eldobása a kutyától kb. 1 m-re kb. 1 m magasból.
b) Pórázon vezetése közben kb. 20-25 m-re a kutyától, 2 db 25-35 cm széles és 40-50 cm hosszú deszkalap összeütése kétszer (segédeszköz lehet még: karikás ostor, 6 mm-es kal. riasztóp.)

3. Váratlan helyzet iránt mutatott reakció.
a) Esernyő kinyitása a kutya felé az ég irányába, 45°-os szögben.
b) Zavaró tárgyak közt pórázon vezetés.

4. Egy fekvő tűzoszlop iránt mutatott reakció.
a) A kutya megállítása a tűz előtt kb. 1 m-re.
b) A tűz megkerülése a kijelölt útvonalon.

5. Csoportos őrző-védő munka

6. Egyéni őrző-védő munka a felvezető mellett. (Aktív védekezési reakció vizsgálata, küzdelem a segéddel)

7. Apport (A kutyavezető elgurít, vagy eldob egy saját tárgyat)
a) Kíváncsi, érdeklődő, kifut a tárgyért.
b) Felszólításra behozza a kutyavezetőhöz.

8. Ügyesség, állóképesség.
a) 40 cm-es akadály átugrása
b) Távolugrás 1 m-es távon

9. Helyben maradás és behívás
a) A kutya helyben marad felvezetőtől kb. 8 lépésre, 10 mp-ig.
b) Behívás a felvezetőhöz.

10. Problémamegoldó készség

11. Egyéni őrző-védő munka a kutyavezető távollétében. A gyakorlat végén közömbösítés (megnyugvási reakció vizsgálata)

 

 

A versenyről még több kép a HÍREK 2010 októbere pont alatt és a KÉPEK Képzés albumában található.

 

Megmutatjuk azonban Duna kis turpisságait is, hogy beszámolónk hiteles maradjon és ne tűnjön szentnek. Többek között például azt, hogy hogyan illatosította be magát egy kuvasz kannak, és hogy ez az illatfelhő még fürdetés és samponozás ellenére is jó negyedévig benne maradt. A történtekben azonban a gazdi is ludas volt, mert az említett kuvasz kan tulajdonosával a szántás közepén elmélyülten csacsogva és abbéli örömében, hogy ilyen ritka találkozásban van része, elfeledkezett rábízott kedvencéről, és túl sokáig hagyta, hogy az a saját feje után menjen. Vagy bemutatjuk még azt az új eljárási módot, hogy hogyan lehet tartósítani a halat. Azt hiszem, még maga a kísérletező kedvű Duna sem volt teljesen elégedett az eredménnyel.

 


Végezetül pedig Buzády Tibort szeretném idézni, aki soraival a szívemből beszél. 1975 kelt gondolatai még ma is időszerűek:
„Nyugati törvények már megkövetelik, hogy egy udvarban élő házőrző ne ugasson tartósan. A tulajdonosnak kell betanítania arra, hogy ne reagáljon minden kis zajra, csupán birtokháborítás esetén reagáljon. Jelzéskor aztán a gazda keljen fel és csillapítsa le az állatot. A magyarországi körülmények és szokások még nem tartanak itt. Bizonyára eljön az idő, hogy amikor törvények fognak születni a csendháborítások megszüntetésére. Akkor majd újra át kell gondolni az éjjelben eddig lelkiismeretesen és megbízhatóan dolgozó kuvaszok sorsát. Egyszer arról beszélünk, hogy hogyan éltek a magyar pásztorkutyák, mik az alaptulajdonságaik, mire használhatóak. Máskor utalunk a mai életre és elvárásokra. A társadalom változása, fejlődése nem állt meg. Most egy átmeneti korszakban élünk. Pásztorkutyáinknak csak igen kis töredéke él még a nyáj mellett. A nyájőrző fajokat is - tetszik-nemtetszik- a mai közösségek kívánalmaihoz kell átformálni. Ez fájó egyes tudósoknak, és romantikusoknak, de a jövő mégis ebbe az irányba mutat. Csak azok a fajták lesznek népszerűek, amelyek társnak, kísérőnek is alkalmasak. Egyszer majd elérjük azt, ahogy Kosztolányi írta Hattyú nevű kutyájáról, ő a „farkasok szelíd, fehér fia”...

 

 


E-Mail · Facebook · Seite drucken · Impressum · Datenschutz